Az empátia az emberi kapcsolatok egyik legfontosabb eleme, amely lehetővé teszi számunkra, hogy megértsük és átérezzük mások érzéseit és tapasztalatait. A pszichológia tudományának egyik alapköveként az empátia nem csupán egy érzelmi készség, hanem egy olyan összetett folyamat, amely mélyreható hatással van az egyén lelki egészségére és társas kapcsolataira. Nézzük, miért elengedhetetlen a mindennapi életben és a terápiás folyamatok során, hogy empatikusak legyünk.
Az empátia fogalma
Az empátia az a képesség, hogy felismerjük, megértsük és átéljük mások érzelmeit. Ez a készség két fő részre bontható: a kognitív empátiára, amely a másik személy nézőpontjának megértését jelenti, és az érzelmi empátiára, amely az érzelmi rezonanciát és az érzelmek megosztását foglalja magában. Az empátia fejlesztése nem csak a személyes kapcsolatok minőségét javítja, hanem növeli a társadalmi összetartozás érzését is.

A pszichológiai konzultáció egyik legfontosabb eleme az empatikus kapcsolat kialakítása a pszichológus és a kliens között. Az empátia segíti a pszchológust abban, hogy megértse a páciens belső világát, és olyan bizalmi légkört teremtsen, amely elengedhetetlen a hatékony terápia érdekében. Carl Rogers, a humanisztikus pszichológia egyik alapítója, hangsúlyozta az empátia jelentőségét a terápiás folyamatban, és úgy vélte, hogy az empatikus megértés a személyes növekedés és a változás kulcsa.

Az empátia fejlesztésének módszerei
Az empátia nem csupán velünk született készség, hanem fejleszthető is. Az érzelmileg tudatosabb egyének számos módszert alkalmaznak az empátia erősítésére, mind a terápiás üléseken, mind a mindennapi életben. Íme néhány gyakorlati technika:

1. Aktív hallgatás: Az aktív hallgatás során a beszélő érzéseire és mondanivalójára összpontosítunk, visszajelzéseket adva és pontosítva a hallottakat.
2. Képzeletbeli nézőpontváltás: Próbáljuk meg elképzelni magunkat a másik helyében, és gondolkodjunk el azon, hogyan éreznénk magunkat hasonló helyzetben.
3. Érzelemfelismerés: Figyeljük meg az emberek arckifejezéseit, testbeszédét és hanghordozását, hogy jobban megértsük érzelmi állapotukat.
4. Önvizsgálat: Rendszeresen vizsgáljuk meg saját érzelmeinket és reakcióinkat, hogy jobban megértsük, hogyan hat ránk mások viselkedése.

Az empátia és a társadalmi kapcsolatok
Az empátia alapvető szerepet játszik a társadalmi kapcsolatokban is. Az empatikus viselkedés növeli a társadalmi kohéziót, csökkenti a konfliktusokat, és elősegíti a pozitív, támogató közösségek kialakulását. Az empatikus emberek gyakran jobb vezetők, mert képesek figyelembe venni mások szükségleteit és érzéseit, ezáltal hatékonyabb döntéseket hoznak.

A pszichológusok számára az empátia nem csupán egy eszköz a terápia során, hanem egy alapvető emberi érték is, amely hozzájárul a lelki egészség és a társadalmi harmónia fenntartásához. Az empátia fejlesztése és gyakorlása mindannyiunk számára hasznos lehet, és hozzájárulhat egy empatikusabb, együttérzőbb világ megteremtéséhez.

Az érzelmi intelligenciának nagy szerepe lehet személyes és szakmai sikerünkben. Daniel Goleman pszichológus szerint az érzelmi intelligencia öt alappillére az önismeret, az önszabályozás, a motiváció, az empátia és a szociális készségek. Ezek a készségek nem csupán segítenek jobban kezelni az érzelmi válaszainkat, de elősegítik a hatékonyabb kommunikációt és konfliktuskezelést is. Lássuk, hogyan fejleszthetjük magunkban az 5 alapkészséget.
1. Önismeret fejlesztése
Az önismeret az érzelmi intelligencia alapja. Ez magában foglalja a saját érzelmeink felismerését, megértését és elfogadását. Pszichológusként javaslom, hogy naplózás vagy meditáció segítségével növeljük önismeretünket. A naplózás lehetővé teszi, hogy dokumentáljuk és reflektáljunk érzelmeinkre, cselekedeteinkre és a különböző helyzetekre adott reakcióinkra. A meditáció segíthet tudatosítani és elfogadni érzelmeinket anélkül.
2. Önszabályozás és stresszkezelés
Az önreguláció képessége, hogy irányítani tudjuk érzelmi reakcióinkat, központi jelentőségű. Fejleszthetjük ezt a képességet stresszkezelő technikák, például a relaxációs gyakorlatok és a légzéstechnikák alkalmazásával. Ezek a módszerek segítenek csökkenteni a fiziológiai stresszválaszokat, lehetővé téve, hogy nyugodtabban és megfontoltabban reagáljunk a kihívásokra.
3. Motiváció és célok kitűzése
A motiváció, különösen az belülről fakadó motiváció nagyon fontos tényező . A célok kitűzése és az elérésük felé való elkötelezettség növeli motivációnkat. Pszichológusként azt tanácsolom, hogy állítsunk fel SMART célokat (Specifikus, Mérhető, Elérhető, Releváns, Időben meghatározott), mivel ezek segítenek konkrét lépéseket tenni a nagyobb céljaink felé.
4. Empátia
Az empátia az az képesség, hogy megértsük és érezzük mások érzelmeit. Fejleszthetjük ezt a képességet aktív hallgatással, ami azt jelenti, hogy teljes figyelmünket a beszélgetőpartnerünkre fordítjuk, elismerjük érzéseiket és visszaigazolást nyújtunk számukra. Ezen felül, az empátiát erősíthetjük irodalom és filmek segítségével, amelyek mások perspektíváját mutatják be.
5. Szociális készségek és konfliktuskezelés
​A szociális készségek fejlesztése közvetlenül kapcsolódik a konfliktuskezelés képességéhez. A hatékony kommunikációs technikák elősegítik a pozitív kapcsolatok kialakítását és fenntartását. A konfliktusok kezelésében pedig lényeges, hogy képesek legyünk megérteni és tiszteletben tartani mások nézőpontját és érzelmeit, miközben konstruktív visszajelzést adunk.

Az érzelmi intelligencia fejlesztése folyamatos elkötelezettséget igényel, de a pszichológiai ismeretek és technikák alkalmazásával jelentős előrelépést érhetünk el személyes és szakmai életünkben. Kifizetődő, hogy tudatosan gyakoroljuk ezeket a készségeket, és nyitottak maradjunk az önmagunkkal és másokkal kapcsolatos tanulásra.
​
Forrás:
https://positivepsychology.com/emotional-intelligence-theories/

A gyermekpszichológia területén számos híres kísérlet született, amelyek jelentősen hozzájárultak a fejlődéspszichológia megértéséhez. Az egyik legismertebb ilyen kísérlet a Marshmallow Teszt, amelyet Walter Mischel amerikai pszichológus és kollégái vezettek be az 1960-as években a Stanford Egyetemen.

A kísérlet célja az volt, hogy megvizsgálják a gyermekek önszabályozási képességét, vagyis hogy mennyire képesek ellenállni az azonnali jutalomnak egy későbbi, nagyobb jutalomért cserébe. A kísérlet során az alábbiak szerint zajlott.
A kutatók előkészítettek egy szobát egy asztallal és egy székkel, majd elhelyeztek egy marshmallow-t az asztal közepén. A vizsgálatvezetők elmagyarázták a gyermeknek, hogy egy marshmallow vagy más néven mályva cukor azonnal az övé lehet, de ha vár 15 percet anélkül, hogy megeszi, akkor kap egy második cukrot is. A kísérletvezető ezután elhagyta a szobát.
A gyermek viselkedését rejtett kamerával figyelték. Néhány gyermek azonnal megette a marshmallow-t, míg mások igyekeztek várni, különböző stratégiákat alkalmazva, hogy kezelni tudják a várakozás okozta kihívást. Az A kísérlet során szerzett megfigyelések alapján Walter Mischel a következőket állapította meg:

1. Azok a gyerekek, akik képesek voltak várni a második marshmallow-ra, magasabb önszabályozási képességgel rendelkeztek.
2. Mischel és csapata több évvel később utánkövette a résztvevő gyerekeket, és megállapította, hogy azok, akik képesek voltak ellenállni a kísértésnek, magasabb szintű tanulmányi eredményeket értek el, és jobb társas kapcsolataik alakultak ki.
3. A várakozó gyerekek kreatív stratégiákat alkalmaztak a késztetés elkerülésére, például elfordultak a marshmallow-tól, énekeltek vagy a játékokkal foglalták el magukat.

Kritika és Újabb KutatásokAz eredeti Marshmallow Teszt sok kritikát és továbbfejlesztést is inspirált. Későbbi kutatások rámutattak, hogy az önszabályozás képessége mellett a gyerekek családi háttere és szocioökonómiai helyzete is befolyásolhatja a várakozási idő hosszát. Például az alacsonyabb jövedelmű családokból származó gyerekek nagyobb valószínűséggel választották az azonnali jutalmat, ami a környezetükben tapasztalt bizonytalansággal lehetett összefüggésben.
TanulságokA Marshmallow Teszt az egyik legfontosabb gyermekpszichológiai kísérlet, mert betekintést nyújt az önszabályozás és az akaraterő fejlődésébe. Bár az eredeti kísérletnek vannak korlátai, fontos tanulsága, hogy az önszabályozás tanulható készség, amely hosszú távú hatással lehet az életünkre. Az olyan stratégiák, mint a figyelemelterelés, az önjutalmazás és az alternatív célok kitűzése segíthetnek a gyerekeknek fejleszteni ezt a fontos készséget.
ZárszóA gyermekpszichológia története tele van olyan kísérletekkel, amelyek hozzájárultak az emberi viselkedés megértéséhez. A Marshmallow Teszt egyszerűségében zseniális, és rámutat azokra a stratégiákra, amelyeket gyermekként és felnőttként is alkalmazhatunk az önszabályozás és az akaraterő fejlesztésére.
​

A harag egy olyan érzelem, ami mindenki életében jelen van. Bár gyakran negatív hatásúnak tekintik, megfelelő kezeléssel a harag állapotából is tanulhatunk. A pszichológiai kutatások szerint a harag nem csupán reflexszerű válasz a környezeti ingerekre, hanem attól is függm, ahogyan értelmezzük és értékeljük a körülöttünk történő eseményeket. Az egyik leginkább elfogadott elmélet, amely ezt az összefüggést magyarázza, a kognitív kiértékelési elmélet.

A kognitív  elmélet szerint a haragot nem közvetlenül a külső események váltják ki, hanem azoknak a személyes értelmezése és értékelése. Amikor egy személy úgy érzékeli, hogy egy adott helyzet fenyegető, igazságtalan, vagy akadályozza a céljai elérését, akkor aktiválódik a harag érzése. Ez a folyamat mélyen gyökerezik a tudati folyamatokban, amelyek magukban foglalják a gondolkodást, észlelést és értékelést.

A kognitív viselkedésterápia az egyik leggyakrabban alkalmazott terápiás megközelítés, amely a tudatos átértékelési technikákra támaszkodik a harag kezelésében. A terápia során a terapeuták segítenek a pácienseknek felismerni azokat a gondolati mintákat, amelyek haragot és agresszív viselkedést váltanak ki. Ezután, a terápia segítségével, a páciensek újraértékelik és módosítják ezeket a gondolatokat, és kevésbé provokatív, racionális és konstruktív nézetekkel helyettesítik azokat.

Számos tanulmány azt mutatta, hogy a kognitív viselkedésterápia hatékonyan csökkenti a haragot és a haraggal kapcsolatos viselkedéseket. Az átértékelés és átkeretezés folyamata lehetővé teszi az egyének számára, hogy kevésbé reaktívan reagáljanak az érzékeny helyzetekre, és jobban kezeljék érzelmeiket konfliktushelyzetekben.

A módszer alkalmazása magában foglalja az önmegfigyelést és az önmonitorozást. Például, ha valaki dühös lesz egy kollégája megjegyzése miatt, a CBT technikák segíthetnek neki felismerni, hogy a düh nem csupán a megjegyzésből fakad, hanem abból, hogy ő hogyan értelmezte azt. Talán úgy vélte, hogy a megjegyzés támadás volt a személyisége ellen. Az átértékelés ebben az esetben arra ösztönzi, hogy alternatív magyarázatokat fontoljon meg, például hogy a kolléga nem szándékosan akart bántani.

Ahogy láttuk, a harag kezelése szorosan kapcsolódik a gondolkodási folyamatunkhoz. Azáltal, hogy tudatosan kezeljük és formáljuk a helyzetek értelmezését, képesek vagyunk kezelni a haragunkat és javítani kapcsolatainkat. Ez nem csupán a személyes, hanem a szakmai életünkben is előnyös lehet, segítve bennünket a kiegyensúlyozott és boldogabb élet felé.
Ha érdekel, hogy mi hogy kezeljük a haragot, szeretettel várunk a Vezesd az Életed Stúdióba. Pszichológia és coaching Budapest szívében. 
​
Szűr Andrea 
pszichológus

Az autogén tréning egy népszerű relaxációs és önszuggesztiós technika, amelyet Dr. Johannes Heinrich Schultz, német pszichiáter és pszichoterapeuta fejlesztett ki az 1920-as években. Az eljárás alapja az önsugallat, amely révén a gyakorló személy képes ellazulni és növelni a testi és lelki jóllétét. Az autogén tréning különösen hatékony módszer a stressz, szorongás, alvászavarok és még a krónikus fájdalmak kezelésére is.

Az autogén tréning alapelve, hogy a testi és mentális állapotok önszuggesztióval befolyásolhatók. A módszer hat részből álló standard gyakorlatsorozatot tartalmaz, amelyek az alábbi testi érzetekre összpontosítanak: nehézség, melegség, szívverés, lélegzet, hasi érzések és hűvösség a homlokon. A gyakorlatok célja, hogy a gyakorló személy megtanulja kontrollálni testének érzeteit és fokozatosan elérje a mély relaxációs állapotot.
Hogyan gyakorolhatjuk otthon?

1. Nyugodt környezet kialakítása: Kezdje azzal, hogy kialakít egy nyugodt, zavaró ingerektől mentes teret otthonában. Ideális, ha használhat egy csendes szobát, ahol nem zavarják.
2. Kényelmes testhelyzet: Feküdjön le vagy üljön kényelmesen. Ügyeljen arra, hogy a hátát jól támassza alá, és a lábai ne legyenek keresztezve.
3. Koncentráció a testre: Zárja be a szemét, és koncentráljon a testére. Kezdje a nehézség érzésének sugallatával, mondja el magának: „A karjaim és lábaim elnehezednek.” Ismételje meg a sugallatot többször, amíg valóban érezni nem kezdi a nehézséget.
4. Hőérzet fokozása: Folytassa a melegség érzésének sugallatával, például „A karjaim és lábaim meleg érzetet adnak.” Ez segít ellazítani az izmokat és javítani a vérkeringést.
5. Légzés és szívverés: Összpontosítson a légzésre és a szívverésre. Sugallja magának, hogy „A lélegzetem nyugodt és mély, a szívverésem nyugodt és egyenletes.”
6. Gyakorlás rendszeressége: Az autogén tréning hatékonysága a rendszeres gyakorlásban rejlik. Naponta legalább egyszer, de ideális esetben kétszer végezze el a gyakorlatokat.

Az autogén tréning egy kiváló eszköz lehet azok számára, akik a mindennapi stressztől való mentesülést keresik, vagy egyszerűen csak jobban szeretnének odafigyelni saját testi és lelki állapotukra. Otthoni gyakorlása nem igényel semmilyen speciális eszközt, csupán nyugodt környezetet és a saját elkötelezettségét a gyakorlatok iránt.

Erik Erikson pszichoszociális fejlődéselmélete olyan pszichológiai modell, amely az emberi személyiség fejlődését elemzi a születéstől egészen az időskorig. A pszichológusok széles körben használják ezt az elméletet, mivel segíthet megérteni, hogyan alakulnak ki az egyéni viselkedésminták és a társas kapcsolatok.
Erikson elmélete nyolc fejlődési szakaszra osztja az emberi életet, és mindegyik szakaszban egy alapvető konfliktus megoldását követeli meg az egyéntől, amely a személyiségfejlődés következő lépéséhez vezet.
Az Erikson-féle fejlődési szakaszok:

1. Bizalom/bizalmatlanság (0-1 év)
   "Megbízhatok a világban?"
   A csecsemők elsősorban azoktól függenek, akik gondoskodnak róluk. A bizalom vagy bizalmatlanság kialakulása a gondozók megbízhatóságától függ. Ebben a korai szakaszban a pozitív tapasztalatok létfontosságúak az egészséges pszichológiai fejlődés szempontjából.
   
2. Autonómia/szégyen és kétség (2-3 év) 
   "Rendben van, ha én létezem?"
   Ahogy a gyermek növekszik, több függetlenségre törekszik. A szülők támogatása segít az autonómia érzésének megerősítésében, míg a túlzott korlátozás vagy kritika szégyent és kétséget válthat ki.
   
3. Kezdeményezés/bűntudat (4-5 év) 
   "Rendben van, ha én kezdeményezek?"
   A gyerekek ebben a szakaszban kezdenek aktívan részt venni a környezetükben, saját játékaikat és tevékenységeiket szervezve. A szülői bátorítás növeli az önállóság érzését, míg a túlzott korlátozás vagy bírálat bűntudatot okozhat.
   
4. Teljesítmény/kisebbrendűség (6-12 év)
   "Értékes tagja vagyok a társadalomnak?"
   Az iskolai évek alatt a gyermek képességeinek elismerése fontos a személyiség fejlődése szempontjából. Sikerek esetén a kompetencia érzése növekszik, míg a kudarcok kisebbrendűségi érzetet eredményezhetnek.
   
5. Identitás/szerepzavar (13-19 év) 
   "Ki vagyok én?"
   A serdülőkor talán az egyik legkritikusabb szakasz, amikor a fiatalok saját identitásukat formálják. Az identitás megerősítése, vagy a zavarodottság, a szociális interakciók és a személyes tapasztalatok eredményeként alakul ki.
   
6. Intimitás/elszigeteltség (fiatal felnőttkor)
   "Tudok szeretni?"
   Fiatal felnőttként az ember kapcsolatai mélyebbé válnak. Az intimitás kialakítása létfontosságú a boldog és teljes élet számára, míg az elszigeteltség érzése társadalmi visszavonuláshoz vezethet.
   
7. Alkotóképesség/stagnálás (középkorúak)
   "Értékessé tudom tenni az életem?"
   Az érett felnőttek gyakran törekszenek arra, hogy hagyatékot hagyjanak maguk után, legyen szó gyermekekről, munkáról vagy más tevékenységről. A sikeres élet érzése jelentős örömet és elégedettséget ad, míg a stagnálás érzése csalódottsághoz vezethet.
   
8. Énintegritás/kétségbeesés (időskor)
   "Megfelelően éltem?"
   Az élet vége felé az egyének visszatekintenek és értékelik az életüket. Az énintegritás kialakulása a múlt pozitív elfogadását jelenti, míg a kétségbeesés a múltbeli döntésekkel való elégedetlenséget tükrözi.
   

Erikson elmélete segít megérteni, hogyan alakítják az életkorhoz kötött kihívások az egyén pszichológiai fejlődését, és ezáltal a pszichológusok számára értékes keretet nyújt a terápiás beavatkozásokhoz. Ez a modell nem csak az egyéni életutakat világítja meg, hanem azt is, hogyan reagálhatunk a változásokra és a kihívásokra egész életünk során.

Az átkeretezés vagy angolul "reframing" egy pszichológiai technika, amely segít másképpen gondolkodni egy adott helyzetről vagy problémáról, lehetővé téve ezzel egy új perspektíva kipróbálását. Az átkeretezés a kognitív viselkedésterápia egyik alapvető eszköze, amely azáltal segít az embereknek, hogy megváltoztatja, hogyan értelmezik az eseményeket, ezáltal hatással van az érzéseikre és viselkedésükre is.

Mi az átkeretezés?
Az átkeretezés lényege, hogy a problémákat vagy negatív helyzeteket új nézőpontból szemléljük. Ez a technika azt sugallja, hogy a valóságot többféleképpen is értelmezhetjük, és bár a tények nem változnak, a hozzájuk fűződő jelentés megváltoztatható. Az átkeretezés általában arra ösztönzi az egyéneket, hogy lássák a pozitív oldalát a helyzeteknek, vagy ismerjék fel, hogy a kihívások lehetőségeket is rejthetnek.
Hogyan működik az átkeretezés?
Az átkeretezés folyamata általában egy dialógus vagy önvizsgálat formájában zajlik, amely során az egyén vagy a pszichológus, terapeuta felvet alternatív gondolkodásmódokat vagy értelmezéseket. Ez segít az egyénnek felismerni, hogy az adott helyzet nem feltétlenül egyetlen értelmezést ad, és megnyitja az utat az adaptívabb viselkedési válaszok felé.
Példa az átkeretezésre
Képzeljük el, hogy valaki állásinterjúra megy, és nagyon szorong, mert attól fél, hogy elutasítják. Egy átkeretezési folyamat során a terapeuta segíthet rávilágítani, hogy ez az interjú nem csak egy kockázat a kudarcra, hanem egy lehetőség is a tanulásra és növekedésre. Az interjúra mint egy gyakorlati tapasztalatszerzési lehetőségre való tekintettel az egyén kevésbé érezheti magát nyomás alatt, és könnyebben megmutathatja valódi képességeit.
Az átkeretezés hatékonysága
Számos kutatás igazolja, hogy az átkeretezés javíthatja az egyének érzelmi állapotát, csökkentheti a stresszt szintjét, valamint növelheti az alkalmazkodó és problémamegoldó képességeket. Az átkeretezés különösen hasznos lehet olyan helyzetekben, ahol az egyének hajlamosak negatívan értékelni a helyzeteket, például szorongásos zavarok vagy depresszió esetén.
Az átkeretezés egy hatalmas erőforrás lehet a pszichológiai jóllét és a személyes növekedés elősegítésében, segítve az embereket abban, hogy új szemmel nézzenek problémáikra és aktív résztvevőivé váljanak saját életük alakításában.

A pszichoszexuális fejlődés elmélete Sigmund Freud osztrák pszichoanalitikus munkásságának egyik központi eleme, amely az emberi szexualitás és személyiségfejlődés összefüggéseit vizsgálja különböző életszakaszokon keresztül.
Freud szerint a szexuális ösztönök jelentős szerepet játszanak a személyiség formálódásában, és az emberek pszichoszexuális fejlődése öt szakaszon keresztül történik. Ezek a szakaszok az orális, az anális, a fallikus (Oidipusz-komplexus), a latencia, és a genitális szakaszok. 

Freud szerint, ha egy adott pszichoszexuális szakaszban problémák merülnek fel, és ezeket nem fejezzük ki vagy kezeljük megfelelően, akkor "fixációk" alakulnak ki. A pszichológiában a szexuális fixációk vagy  azt jelentik, hogy egy személy libidója vagy szexuális energiája egy bizonyos pszichoszexuális szakaszban "megakad" és anélkül, hogy beavatkozás történne, ilyen állapotban marad. Az elmélet szerint, ha a rögzülés mögöttes okát nem kezelik, az továbbra is fennáll.
Pszichoszexuális ​szakaszok

1. Orális szakasz (0-1 év): Az élvezet forrása a száj, például szopás és később rágás. Ebben a szakaszban az egyén megtanulja, hogy milyen érzés az igényei kielégítése.
2. Anális szakasz (1-3 év): Az élvezet forrása az anális régió, amely a szobatisztaságra szoktatás idejére tevődik át. Az önkontroll és az engedelmesség elsődleges kérdésekké válnak.
3. Fallikus szakasz (3-6 év): A gyermek felismeri a nemek közötti különbségeket, és megélheti az Oidipusz-, illetve Elektra-komplexust, amely az ellentétes nemű szülő iránti érzelmi kötődést, illetve az azonos nemű szülő iránti félelmet/féltékenységet jelenti.
4. Latencia szakasz (6 év-pubertás): A szexuális érzések háttérbe szorulnak, és az energia az iskolai tanulmányokra, barátságokra és egyéb készségek fejlesztésére irányul.
5. Genitális szakasz (pubertás- teljes felnőttkor): A szexuális érdeklődés újraéled, de most már éretten, másokkal való intim kapcsolatok formájában.

Freud pszichoszexuális fejlődés elmélete vitatott marad, és sok kritikát kapott tudományos pontossága és a szexualitásra való túlzott hangsúly miatt. Ennek ellenére az elmélet fontos alapot szolgáltatott a későbbi pszichológiai és pszichoanalitikus teóriák számára, és továbbra is fontos szerepet játszik a személyiségfejlődés és a gyermekpszichológia megértésében.

A mai pszichológusok és terapeuták gyakran használják Freud elméletének elemeit, mint kiindulópontot a kliensekkel való munkában, különösen, amikor a gyermekkori tapasztalatok és azok felnőttkori viselkedésre gyakorolt hatásait vizsgálják. A modern pszichológia számos alternatív elméletet és megközelítést kínál, amelyek kiegészítik és bővítik Freud nézeteit, lehetővé téve a pszichoszexuális fejlődés sokrétű és árnyalt értelmezését.
Habár Freud pszichoszexuális fejlődésre vonatkozó elmélete nem maradéktalanul elfogadott napjaink pszichológiájában, továbbra is jelentős hatással van a személyiségfejlődés és a pszichológia területére, serkentve a vitát, a kutatást és az új megértés keresését.

Forrás:
https://www.verywellhealth.com/psychosexual-development-5524763

Az önmegvalósítás elmélete, amelyet Abraham Maslow amerikai pszichológus dolgozott ki, a pszichológia egyik legbefolyásosabb elmélete. Az 1950-es években bemutatott hierarchikus szükségletrendszerének csúcsán helyezkedik el, és az emberi motivációkat magyarázza.
Maslow szerint az emberek alapvető szükségleteik (pl. létfenntartás, fizikai biztonság, ) kielégítése után törekednek az önmegvalósításra, ami azt jelenti, hogy teljes mértékben kiaknázzák és megvalósítják rejtett képességeiket, tehetségeiket és potenciáljukat.

Maslow hierarchiája szerint az emberi szükségletek több szinten csoportosíthatók, kezdve

• a fiziológiai szükségletektől, amelyek az életben maradáshoz nélkülözhetetlenek, mint például a lélegzethez szükséges levegő, az élelem és a víz.
• A biztonsági szükségletek az egészséghez kapcsolódnak, mint az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés vagy a tiszta ivóvíz, valamint a fizikai biztonsághoz, vagy a nagyobb csoportokhoz való tartózkodás.
• A szeretet szükségletei mások általi szereteten, kedvelésen és elfogadáson keresztül teljesülnek. Az önbecsülés az önbizalom és mások tiszteletén keresztül érhető el.
• Az önmegvalósítási szükségletek akkor teljesülnek, amikor egyén a személyes növekedésén dolgozik.

Maslow szerint a szükségletek minden egyes szintjét gondoskodni kell arról, hogy a következő szint szükségletei előtérbe kerülhessenek. Ez azt jelenti, hogy a fiziológiai szükségletek kielégítése előfeltétele a biztonsági szükségletek teljesülésének; a biztonsági szükségleteknek meg kell felelniük mielőtt a szeretet szükségletek prioritást élveznek, és így tovább. Az önmegvalósítás a legmagasabb szint, ami azt jelenti, hogy csak akkor teljesíthető, ha az egyén fiziológiai, biztonsági, szereteti és önbecsülési szükségletei már kielégültek.

Az önmegvalósítás elérése egy személyes folyamat, amely során az egyén saját egyedi képességeit és érdeklődési körét követve törekszik az önkifejezésre és az élettel való teljes kielégülésre. Az önmegvalósító személyek jellemzően kreatívak, problémamegoldók, önállóak és valósághű kapcsolatokat ápolnak másokkal.

Maslow elmélete szerint az önmegvalósítás nem végcél, hanem egy folyamatos törekvés, amely az élet során változó kihívások és lehetőségek között alakul. Az elmélet rámutat az emberi létezés pozitív aspektusaira és a személyes növekedés lehetőségére.

Forrás:
https://positivepsychology.com/self-actualization/

Szűr Andrea
Pszichológus online és wingwave coach a Vezesd az Életed Stúdiüóban

A pszichológia világában számos különleges és gyakran megdöbbentő jelenség létezik, amelyek mélyrehatóan befolyásolják az emberi elme működését és az emberi kapcsolatokat. Ezek közül egyik legrejtélyesebb a Capgras-szindróma, egy ritka állapot, amely az érintett személyben azt a meggyőződést kelti, hogy egy közeli családtagját vagy barátját egy csaló helyettesítette. 
A Capgras-szindróma lényegében egy felismerési zavar, ahol az érintett képes fizikailag felismerni a személyt, de érzelmileg úgy érzi, hogy valami alapvetően nem stimmel; mintha a szerettüket valaki utánozná. Ez a zavar mély zavartságot és gyakran szorongást vagy félelmet vált ki az érintettből, mivel a logikus észlelés és az érzelmi válasz közötti szakadék megmagyarázhatatlan és megdöbbentő.

Tünetek
Szemben más mentális egészségügyi állapotokkal, amelyek általában az élet számos aspektusát befolyásolják, a Capgras-szindrómában szenvedő személy viselkedése normális, kivéve azokban a helyzetekben, amikor az illető azt hiszi, hogy egy közeli személy vagy tárgy egy csaló.
​
A szindróma legjellemzőbb tünete, amikor valaki úgy kezd el hinni, hogy egy közeli ismerősük vagy másvalaki helyettesítette őket. Az érintett személy elismerheti, hogy az "imposztor" pontosan úgy néz ki, mint az "eredeti", de úgy véli, hogy átlát a szitán. Ez szorongást és viselkedésbeli változásokat okozhat. Esetenként az érintett személy erőszakos lehet az "imposztorral" szemben, bár ez nem mindig fordul elő. Valószínűbb, hogy szorongó vagy félős lesz.
A Capgras-szindrómában szenvedő személy megszállottjává válhat az "imposztornak" vagy az eredeti személy megtalálásának, ami további stresszhez, haraghoz és vitákhoz vezethet az érintett és környezete között.

A Capgras-szindróma különböző okokból alakulhat ki, többek között neurológiai károsodások (például agysérülés), pszichiátriai betegségek (mint a skizofrénia), vagy akár degeneratív betegségek (mint az Alzheimer-kór) következményeként is előfordulhat.  A kezelés során a cél nem csak a tünetek enyhítése, hanem az érintett személy életminőségének javítása, és a családi kapcsolatok stabilizálása.

Forrás: 
https://www.medicalnewstoday.com/articles/320042#symptoms